A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festészet. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 2., kedd
2013. augusztus 1., csütörtök
együtt
2013. július 13., szombat
emlékező
Már az előző bejegyzés is nagyon nosztalgikusan végződött, na ez meg aztán teljesen múlt- idéző.
Előkerült egy régi kép, ami az első kiállításomon készült az első mesteremmel Molnár Péter "Kőtörő"-vel. Ő volt az a fontos mester, aki rajzolni és festeni tanított, tudást adva a kedv mellé. Tizenévesen megtudhattam, hogy a fák törzse nem barna :)
A kép 1996 körül készült, de ezt megelőzte sok év rajzolás és festés, dombon, mezőn műtermen. Akkor még a szép nógrádi tájakon és a somoskőújfalui kultúr-ház-(kocsma) hangulatos műtermében. A kiállításon készült képeket már a palóc fészekből kiröppenve, Miskolcon az egyetemi kollégiumban festettem főként barátaimról és mindenféléről, ami érdekelt.

Liszt Ferenc ugyan nem volt kollégista társam, de őt is megfestettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)