2014. december 20., szombat

Erdőszéli Mátyás

Számomra nagy öröm, ha a gyerekek kedvet kapnak valamit készíteni, nem szeretem, ha a tv előtt tétlenkednek.
Leventét még novemberben elkapta az alkotó lendület, még tök-lámpást is készített mondhatnám- 'tök egyedül- bocsánat a kifejezésért, de nálunk nem szokás a tök-faragás, talán 1x faragtam nekik, most azonban ehhez is kedvet kapott.
Ezt készítette:

Őszi estéken, mikor az ember végre hazakeveredik, jó együtt játszani a gyerekekkel vagy csak figyelni őket, jólesik belépni az Ő világukba, az Ő gondolataikba, máskor meg közös tevékenységükben részt venni, megmozgatni a fantáziájukat.
 Sok kedvenc játékom volt gyerekkoromban, de nagyon tetszettek az egyszerű leleményes papír játékok. Pl. a kis papirfüllel öltöztethező babák( de ez nálunk szóba se jöhet), és a milton kapoccsal összeillesztett mozgatható figurák, bábok.

 
 Leventének nosztalgiáztam ezekről és kedvet kapott a játékhoz. Persze ez a cirkuszi ló, amit én kinyomtattam, egyáltalán nem hozta lázba.
Annál inkább lelkesedett, hogy saját figurát alkothasson.

 Igazán férfias témát talált, egy favágót rajzolt

 
 
és ehhez a figurához kiegészítőket is kitaláltunk, meg persze Levente egy egész sztorit.
 
 
 A favágót Erdőszéli Mátyásnak hívják és természetesen az erdő szélén lakik. Szeret táncolni és gyakran találkozik az erdőben medvékkel. Meggyűlt már a baja velük, de van köztük olyan is, aki már a barátja lett.

 itt egy haver medvebocs:

 
Még nincs minden kész a meséhez, de lelkesedésből Erdőszéli Mátyás örömtáncát is rögzítettük :)
 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése